|
Kategóriáját simán nyerve az összetett tizenegyedik helyen végzett Dubaiban a BMW Team Hungary with EfficientDynamics |
|
|
|
BMW Magyarország (2010-01-18)
|
A 120-as dízel BMW számos, nála erősebb benzines versenyautó előtt futott be 24 óra után
A leggyorsabb dízelnek, összetettben pedig a tizenegyedik legjobbnak bizonyult a dubaji 24 órás versenyen a BMW Team Hungary with EfficientDynamics. A kategóriagyőzelem már az időmérőn biztosnak látszott, azonban az abszolút első 10-et közelítő eredmény óriási meglepetés, hiszen ez azt mutatja, a dízel 1-es BMW rengeteg nálánál erősebb benzines versenygépet, például az összes Aston Martint és több Porschét is maga mögé utasított.
|
Ez egyrészt a kisebb fogyasztásnak és az ezzel járó kevesebb kiállásnak, másrészt a gyors kanyarsebességnek köszönhető. Ugyanakkor, a Dancsó Adrienn, Cserkuti József és Farkas Péter vezette, kiváló taktika is nagyon sokat hozzátett az eredményhez, a csapat például többször is kihasználta a sebességkorlátozás időszakait egy gyors tankolásra.
|
 |
A pilóták, önhibájukon kívül, többször is koccantak a verseny során. Még a pénteki napon, nem sokkal a rajt után Walter Csaba vezetett, amikor az egyik könnyebb autó hozzáért, komolyabb károkozás nélkül. A hajnali órákban azonban Wéber Gábornak egy Porschével való ütközés után egyből a boxutcába kellett hajtania, hogy egy kerékcserével orvosolják a karambolt, amely szerencsére ezek után már alig éreztette hatását.
Ami pedig a pilótákat illeti, bár Vida éjjel erős fejfájásra, Wéber pedig a kevésnek bizonyuló ivóvízre panaszkodott, mind ők, mind Palik László és Walter Csaba kitűnően teljesítve autózták végig a személyenként összesen 5-7 órát a Dubai Autodrome 5.39 km hosszú pályáján. Az összesen megtett 560 kör, azaz 3018 km során a leggyorsabb köridő ismét Wéber Gábor nevéhez fűződik (2:16.35).
|
 |
|
A helyi idő szerint péntek délután 2-től másnap 14 óráig tartó versenyen napközben napsütéses 27 fok körüli idő, míg éjjel ennél mintegy 10-12 fokkal hűvösebb volt, ezért éjszaka a gumik megfelelő tapadása, nappal a hűtővíz forráspont alatt tartása jelentett kihívást, ez utóbbi különösen a verseny utolsó 90 percében, amikor Wéber Gábornak lassítania kellett az autót a 100 fok környékén mozgó vízhőmérséklet miatt. Mivel a probléma jelentkezése előtt 9. helyen állt a csapat, ha nincs a probléma, akár az első tízben is végezhettek volna.
|
 |
|
A verseny abszolút győztese az IMSA Performance lett (Porsche 997 GT3 RSR), míg a dobogó többi fokára egy-egy BMW Z4 M Coupé-t vezető egység állhatott. A másik három magyar csapat közül az egyik Zengő autó nagyot ütközött, és kiállásra kényszerült, míg a BOVI Motorsport (Brokernet Silver Sting) a tizenharmadik, a Zengő Dubai Team Motorsport pedig a 37. helyen végzett.
|
 |
|
Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezetője a helyszínen segítette a csapatot és nagyon elégedett: „,Először is gratulálunk a többi magyar csapatnak, és mielőbbi gyógyulást kívánunk Horváth Tamásnak, a Zengő Motorsport versenyzőjének! Remek stratégiával elértük, hogy a legjobb négyhengeres autóként érjünk célba, ami egyúttal újabb igazolását jelenti a BMW EfficientDynamics technológiának. A verseny vége szinte infarktus közeli állapotot jelentett mindannyiunknak, de végül minden rendben alakult, nagyon boldogok vagyunk. Viszlát a Nürburgringen!”
|
 |
Palik László, a BMW Team Hungary with EfficientDynamics csapat tagja a következőket mondta el a verseny kapcsán: „Fantasztikus csapatmunka jellemezte az elmúlt napokat, és a tökéletes boxtaktikának köszönhetően a pilótáknak csak a vezetésre kellett koncentrálniuk. Zsínórban másodszor nyertük a kategóriát, és az összetett eredményre sokan felkapták a fejüket, hiszen senki nem számított egy dízel autótól ilyen kiváló helyezésre.”
Vida János: „Nagyon sokat erősődtünk taktikában, köszönhetően Farkas Péternek, illetve mindenki azt a formáját hozta, amit vártunk tőle. A végén még egy kis probléma is belefért, és nagyszerű érzés az abszolút tizenegyedik hely.”
|
 |
Walter Csaba nagyon elégedett az eredménnyel és már a jövőre koncentrál: „Kiváló alkalom volt ez a verseny a májusi nürburgringi 24 órásra való felkészüléshez, kipróbálhattunk számos olyan taktikai elemet, amely itt bevált, és minden bizonnyal Németországban is be fog. A dubaji verseny bizonyos szempontból könnyű, más szemponból nehéznek bizonyult, pédául az éjjeli etapokban a tapasztalatlanabb pilóták kerülgetése komoly kihívást jelentett. Az autó viszont tökéletesen működött, a 120d ismét bizonyított.”
Wéber Gábor: „Az utolsó etapban gyakorlatilag az volt a feladatom, hogy kíméljem az autót, és bár éreztem, hogy ki fogja bírni a végéig, igyekeztem lassan menni a biztonság kedvéért. Zavaró, amikor előzik az embert, miközben tudja, hogy gyorsabban is tudna menni, de koncentrálnom kellett, hogy befussunk gond nélkül, és nagyon örülünk, hogy sikerült megoldani.”
A csapat tagjai május közepén ülnek be megint a 120d volánja mögé: az idei nürburgringi 24 órást május 13-16. közőtt rendezik meg.
|
 |
BMW 120d versenyautó technikai adatok
Hosszúság: 4227 mm
Szélesség: 1845 mm
Magasság: kb.: 1360 mm
Tengelytáv: 2660 mm
Összsúly: 1135 kg (vezetővel)
Karosszéria: egységes acél karosszéria hegesztett nagymerevségű acélcsövekből álló biztonsági bukókerettel
Sebességváltó Manuális, 6 sebességes
Felfüggesztés: Dupla csatolt keresztlengőkaros első futómű állítható stabilizátorokkal,
Öt lengőkaros hátsó futómű állítható stabilizátorral
Lengéscsillapítás: Sachs négy paraméter szerint állítható lengéscsillapító
Motor:
Típus: négyhengeres dízel, turbófeltöltővel
Lökettérfogat: 1995 cm3
Furat x löket: 84 x 90 mm
Sürítési arány: 15:1
Legnagyobb teljesítmény: kb. 245 bhp @ 4200 rpm
Legnagyobb nyomaték: 450 Nm @ 3000 rpm
Legnagyobb fordulatszám: 5000 rpm
|
 |
|
A cikkhez tartozó galéria
|
|