|
Budapest, 2010. február 8. – Éles küzdelemben, végül negyedikként tért haza a SNICKERS Team a 2010-es Budapest-Bamako futamról. A csapat tagjai Lukács Tóth Kálmán és Lehotzky Norbert mindvégig a fair play szabályait betartva küzdöttek – annak ellenére is, hogy Lukács Tóth Kálmán a verseny első felében egyik kezén égési sérülést szenvedett.
|
|
|
|
|
A 120-as dízel BMW számos, nála erősebb benzines versenyautó előtt futott be 24 óra után
A leggyorsabb dízelnek, összetettben pedig a tizenegyedik legjobbnak bizonyult a dubaji 24 órás versenyen a BMW Team Hungary with EfficientDynamics. A kategóriagyőzelem már az időmérőn biztosnak látszott, azonban az abszolút első 10-et közelítő eredmény óriási meglepetés, hiszen ez azt mutatja, a dízel 1-es BMW rengeteg nálánál erősebb benzines versenygépet, például az összes Aston Martint és több Porschét is maga mögé utasított.
|
|
|
|
|
2010. január 16. – A Dubai 24 órás túraautóverseny éjszakai futamán balesetet szenvedett Horváth Tamás a Seat Leonnal. A versenyzőt kulcscsonttöréssel és agyrázkódással szállították korházba. A BOVI Motorsport elszenvedte második balesetét, defektet kaptak, illetve váltóproblémákkal is küszködtek. Palik Lászlóék BMW-je kifogástalanul teljesít. Zengő Zoltánék Dubai Csapata is zökkenőmentesen vesz részt a versenyen.
|
|
|
|
|
2010. január 12. – Megkezdődött a konténerek kipakolása, illetve a csapatok regisztrálása a Dubai Autodrome versenypályán. Három magyar csapat indul a versenyen: a BOVI Motorsport, Bódis Kálmánnal, a Zengő Motorsport, Zengő Zoltánnal, ahol vendégpilótaként szerepel Gáspár István, a magyarországi gyorsasági szakág vezetője, az Endurance Club Hungary versenyzője, illetve a BMW Hungary Team with EfficientDynamic, Palik Lászlóval. E mellett indul még egy dubai csapat is, élén Révész Tamással, melynek tagjai kivétel nélkül magyar versenyzők.
|
|
|
|
|
A Föld újabb jellegzetes helyére sikerült eljuttatni a magyar kultúrát, és annak a részét képező gasztronómiát. Az Extrém Szakács ezúttal a Chennai Event Management Ltd. által szervezett Budapest-Csernobil autós futamon indult el, hogy 3,500 km megtétele mellett Európa utolsó kommunista államában, a Transz-Dnyeszteri köztársaságban Paprikás Csirkét főzzön. A 9. extrém főzés sikeres volt, de azért minden 200 méteren rendőrök figyelték az extrém szakács minden egyes mozdulatát. A főzés mellett számos helyi ételkülönlegességet kipróbáltak Moldáviában, Romániában és Ukrajnában is.
|
|
|
|
|
Az ötödik alkalommal megrendezett Dubai 24H túraautóverseny szériában, negyedik alkalommal indulhat el Rácz István autóversenyző. A 8500-as percenkénti fordulatszámon 450 lóerő teljesítményre képes, Magyarországon fejlesztett és épített, Brokernet Silver Sting névre hallgató, Porsche motoros versenyautó, 2010. január 14-én áll rajthoz az Arab Emirátusok versenyaszfaltján. A versenyen 81 csapat indul, több mint 300 pilótával.
|
|
|
|
|
A Budapesti Memento Parkból startolt el a Budapest-Csernobil futam, azaz a Chennai Event Management Services (CEMS) legújabb őrült autós kalandtúrája. A szervezőknek nem ez az első különleges kalandjuk: az ő nevükhöz fűződik a nagyszabású Kaukázus Rali, a Hetes Busz projekt, a Trans Sahara Rally és az indiai Autoriksa Rally is.
|
|
|
|
|
Benevezett és már készül a dubai 24 órás versenyre a BMW Team Hungary with EfficientDynamics. A január 15-én, pénteken helyi idő szerint 14 órakor rajtoló Dubai 24H futam annak a megbízhatósági versenysorozatnak a része, amelynek októberi, hungaroringi állomásán a BMW Magyarország által támogatott csapat a dízel kategóriában az első, összetettben pedig a hatodik helyezést érte el.
|
|
|
|
|
A magyar versenyző az Alpina gyári csapat színeiben versenyzik
A 29 éves, magyar versenyző, Walter Csaba lett egyike annak a négy pilótának, akik idén részt vesznek a gyári Alpina csapat színeiben az FIA GT3 Európa Bajnokságban.
|
|
|
|
|
Az új Renault Mégane Berline és új Renault Mégane Coupé modellekkel megkezdődött a Renault alsó-középkategóriás kínálatának megújulása. A Berline és Coupé kivitel egyaránt 2009. január 19-étől lesz kapható.
|
|
|
|
|
A Renault a Moszkvai Autószalonon remierként mutatta be az Új Renault Thaliát,
melyet 26 hónap alatt fejlesztettek ki.
|
|
|
|
|
A Logan és a Logan MCV után a Dacia tovább bővíti kínálatát a Sanderóval, a tágas méretű, 5 ajtós személyautóval.
|
|
|
|
|
Nick Heidfeld éppen a BMW Forma 1-es versenyautóját jött kipróbálni a gyári tesztpályára, amikor megakadt a szeme egy másik nagyteljesítményű BMW járművön, a HP2 Megamoto-n.
|
|
|
|
|
Az Új Twingo méltó utódja elődjének, a Twingónak. Három ajtaja mögött négy, kényelmes ülés található, egy igazi kis túraautótól elvárhatóan
|
|
|
|
|
Az LRX esetében feltűnően merész a Land Rover design fejlődése, de még mindig félreérthetetlenül és tagadhatatlanul Land Rover.
|
|
|
|
|
A győri Széchenyi István Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottsága ismét meghirdeti az Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, a III. Széchenyi Futamot.
|
|
|
|
|
Bemutatkozik a Renault Laguna GT a négykerékkormányzású (4RD) Active Drive alvázzal, amelyet a Renault és a Renault Sport Technologies közösen fejlesztett, kétféle motorverzióval (180LE/131kW és 205LE/150kW)
|
|
|
|
|
A németországi VW tuning-specialista JE DESIGN cég elkészítette a facelifted VW Touareg „Wide Body” változatát. Már az új abroncsok és az LED megvilágítás is egyedi külső megjelenést biztosítanak, ám emellett a JE DESIGN a belső részek kialakításában is bevet minden lehetséges trükköt.
|
|
|
|
|
Hiányzott életéből a Lamborghini életérzés? Most megkaphatja az LSD ajtónyitó rendszerétől, mellyel szárnyakat varázsolhat autójának ajtajából.
|
|
|
|
|
Az ING Renault F1 Team hivatalosan is megkezdte a 2008-as versenyévadot, amikor is bemutatta a vadonatúj Renault F1 R28-at és az idei versenyzői párosát a Renault kommunikációs főhadiszállásán Boulogne-Billancourtban, Párizs délnyugati, Szajna-parti negyedében.
|
|
|
|